Mindenki Idióta

Az ember elvárja, hogy pontosak legyenek vele szemben, ami úgy hiszem, teljesen jogos. Itt nem feltétlenül azt értem, hogy a nő másodpercre pontosan odaér a randevúra, mert a szépség időt igényel :) Igaz, a késés nem valami kellemes, de ez azt is ugyanúgy zavarja, aki elkésik. Én már csak tudom, rendszeresen kések mindenhonnan, és folyton ég a képemről a bőr emiatt, de ezen a hiányosságomon egyelőre még képtelen voltam túllépni. :)

Ám van egy másfajta pontosság is, amire nem asszociálnak azonnal az emberek, mégis, rendszeresen használjuk különböző kifejezésekben a szót: Pontosan így van, pontosan idézem valakinek a szavait, jól, szépen és pontosan végzem a munkámat, pontosan azt csinálom, amit kértek. Pontosan értelmezem a hallottakat, olvasottakat.

Ezekből most a pontos értelmezésről és pontos idézésről van szó a címben. Nem arról, amikor a sajtó idézi a politikus vagy a híresség szavait, hanem a hétköznapi apróságokban felmerülő pontosságokról - pontosabban pontatlanságokról.

Félreértések mindig vannak, mindig előfordulnak. Ezek egyik része abból fakat, hogy a két fél közül az egyik nem fogalmaz pontosan, félreérthető, amit mond, és ezt félre is értik. A másik része abból, hogy a másik fél nem _értelmezi_ pontosan a dolgot. "Hú, harmadjára majdnem sikerült eltalálni a labdával a céltáblát!" - erre hajlamosak morogni: "A beképzelt kis idióta itt játssza az eszét, hogy harmadjára máris eltalálta azt!" - holott nem erről van szó, hanem arról, hogy már egészen közel volt a célhoz, mégsem sikerült még. Ilyen félreértelmezések velem is előfordultak, főleg mostanság. A legrosszabb az, amikor nem csak nem fogadja el a félreértelmező fél, hogy nem is azt mondtam, amit ő aztán a amásodiknak, harmadiknak, negyediknek továbbad, hanem még szándékosan tovább is költi a saját szája íze szerint, hogy saját magát igazolja másokkal szemben is, holott tévedett.

Valamelyik reggel bementem a munkahelyre. Mivel egy kicsit haragudtam a munkatársakra (jogosan, vagy jogtalanul, szinte részletkérdés e tekintetben), nem egy vidám, széles mosolyos "Jóóóóó reggeeeeeelt!!!" köszönéssel indítottam közös napunkat, hanem flegmán annyit mondtam: Helló. Gondoltam, ebből talán észreveszik, hogy valamiért nem vet fel a boldogság a rózsaszin felhők közé, hogy be kellett jönnöm közéjük, szemben a korábbi napokkal, amikor a korábbi vidámabb köszönéssel kezdtem. (Másoknak, akikkel nem volt bajom, természetesen vidáman köszöntem, hisz nem rájuk haragudtam.)
Erre jött a kifakadás of course: Miszerint a "Helló" köszönés egy embernek szól, nem pedig háromnak (épp annyian ültek bent), és ha már bemegyek egy helyre, illik mindenkinek köszönni, ésatöbbi ésatöbbi, bla, meg bla. És bla is. Persze, amikor kifejtettem, hogy a köszönés angolból átvett, és akárhol használják/használták, mindenütt jelentett akár többes számú köszönést is, le voltam ugatva, hogy márpedig de akkorsem, és miért nem köszönök akkormár "Sziasztok"-kal. (Itt megjegyeztem, hogy tudtommal a "szia" az angol/amerikai "see ya" szleng magyarosítása, amely ("see you next time") a "viszlát" megfelelője, és ha már ennyire nyelvtanozunk, érkezéskor helytelen lenne használni. Talán nüansz kötekedés volt, de legalább volt alapja, és nem volt rosszabb, mint amivel nekem ugrottak...)
A dolog vége az lett, hogy a karomnál fogva el lettem rángatva a Főnökhöz. (Pontosabban a helyetteséhez, mert Főnök éppen nem volt.) Ott már az volt előadva, pontosan idézem: "Bejött, és úgy köszönt, hogy szia (...)". Ha nem öt perce köszöntem Hellóval, akkor tényleg idióta vagyok. Mellesleg a "szia" esetében tényleg igaza lett volna, mert azt nem szokták több embernek is mondani. Arra már rendszeresítve van a "sziasztok". De a "hellósztok" szerintem egy totál idétlen és értelmetlen szó :)
Szerencsére engem is végighallgattak, és úgy látták, tényleg csak kötözködésről van szó, de attól még veszettül nagyokat pislogtam, hogy milyen egyszerűen válhat öt perc alatt egy "helló" "sziává", csak azért, mert aki a torkomnak ugrott, rájött menet közben, hogy tényleg nincs igaza, ezért át kell kicsit költenie a sztorit, hogy tovább verhesse az asztalt. Szép kis dolog.

Pedig mennyivel okosabbnak tűnnének az emberek, ha beismernék, hogy tévedtek, és bocsánatot kérnének, ahelyett, hogy kiszinezik a valóságot, hogy olyan legyen, amilyen nekik tetszik. Talán holnap én is hupilila eget fogok teremteni, mert az milyen szép már.

De a lelkiismeretem tiszta. Én bocsánatot kértem azért, amiben beláttam, hogy "tévedtem", mert nem kellett volna kimondanom. És még csak nem is kért rá senki, hogy tegyem meg. :)