Mindenki Idióta

Az életben leginkább a divatmajmokból van már elegem. Bár tény, a legnagyobb divatja a divatosságnak van. Ez alatt persze, nem azt értem, hogy mindenki olyan cuccokban akar mászkálni, amiben a legnagyobb modellek mászkálnak a kifutókon, és amiket a legnagyobb tervezők terveztek, és egyik-másik még az animés fantáziakölteményeket is lekörözi. Nem.

Mindig van egy aktuális divat.

Egy olyan stílus, amit divat követni.

A legtöbb fiatal azért szeret egy együttest, mert divat. Mindenki szereti, hát nem lógok ki a sorból. Ám sajnos a divatból majmolás a felnőtteket is ugyanúgy érinti.

A probléma ott kezdődik, hogy a legtöbb ember semmit nem tud a stílusirányzatokról. De nem csak azokról nem, amikhez semmi közük, hanem azokról sem, amiket egyébként követnek.

Egy ideje már ki merem mondani: Gót vagyok. (Emo-t csak azért nem mondok, mert azoktól, akik annak adják ki magukat, és játsszák az agyukat, hogy mekkora Emo-k, még rosszabbak, mint a divatgótok, de erről majd egy másik bejegyzésben.) Eleinte csak azért kezdtem el gót cuccokat beszerezni, hogy szerepjátékos karakterem "jelmezébe" bújhassak, amikor elmegyek ide-oda. A hajam is azért lett feketére festve, hogy kipróbáljuk, hogy áll. Kimosható festékkel. Eleinte az tetszett ezekben a ruhadarabokban, hogy kicsit... múltidézőek lettek. Amikor felöltöztem először fűzőbe, bokáig érő szoknyába, kicsit mintha gyermekkori álom teljesült volna. Az az álom, amikor még a kislány azt játssza, hogy ő egy hercegnő, szép, hosszú ruhában. A fekete színt pedig alapvetően csak azért hordtam, mert más színben nem volt épp könnyű megfelelő ruhadarabokat beszerezni, és a karakterem jelmeze is "megkövetelte" a fekete színt. De még teljes gót szerelésben sem mondtam soha magamról, hogy gót lennék. Nem azért, mert nem voltam már akkor az. Azért, mert nem tudtam magamról, hogy az vagyok-e, vagy sem. Nem tudtam, mit is jelent "Gótnak lenni".

Aztán elkezdett ez már oly mértékben zavarni, hogy alaposan utánanéztem. És ahogy olvastam, olvastam a sorokat, történelmi-zeneiirányzatbeli és egyéb lényeges magyarázattal, akaratlanul is egyre inkább magamra ismertem. Felfedeztem magamban azokat az érzéseket, amiket ott sorra leírtak, azt a gondolkodásmódot, azt a problémát.

Ma már tudom, mit jelent mindez, és ma már bátran ki is mondom, hogy ezen stílus egy képviselője vagyok. És kiráz a hideg azoktól a plázacicáktól, akik fekete ruhákat aggatnak magukra, és elmennek egy rockbuliba, hogy ott aztán ne csináljanak semmit, csak smároljanak egy pasival a színpad közepén, és játsszák az agyukat, hogy a hidrogénszőke fejükkel és a húdetuti sminkjükkel mekkora gótok.

Dehát... ugyanúgy érvényes erre is, ahogy a közeljövő témáiban szinte bármire: Senki nem tájékozódik arról, amiről kellene, mégis kijelentéseket tesz, és téves következtetéseket von le.