Sokat gondolkodtam, vajon miről írhatnék, hiszen rengeteg olyan dolog van, amitől a hajam szála is begöndörödik. De nem minden ér meg egy misét. Még csak egy bejegyzést sem. Viszont hosszas keresés, elmében kotrás után találtam egy valamit, amiről a mai világban igencsak érdemes írni, függetlenül attól, hogy manapság gyakran lerágott csontnak vagyunk hajlamosak titulálni.
Engem személy szerint halálosan idegesít, hogyha azt hallom: “Szingli vagyok!”. Nem, mintha az sokkal jobban hangzana, hogy “egyedülálló” vagy “facér”, de mégis, miért kell egy angolból átvett, lelopott kifejezéssel dobálózni, hogyha vannak erre magyar szavak is? Vagy ha nagyon muszáj, akkor körül is lehet írni. Bár az az érzésem sokan nem ismerik fel az árnyalatokat a szavakban vagy a magyarázatokban.
Nos, a minap megütötte a fülemet egy mondat a buszon. Négy, tizenhat évesnél nem idősebb lány ült előttem a négyes ülésben. Valamiről nagyon csevegtek, nem hallottam őket, lévén a fülembe dörömbölt valami Nightwish szám. Igen ám, de a lejátszó váltott, Greg Laswell - Off I go-ja sokkal softosabb, halkabb volt, így könnyeden elcsíptem a beszélgetésükből egy mondatot.
- “Mi vagyunk a négy budapesti szingli!” - harsány nevetés.
Azt hittem, hogy rosszul hallok. Még szerencse, hogy le kellett szállnom, mert elértem a körteret.. Nem sokon múlt, hogy ne forgassam meg a szemem rájuk. A kötekedés négy kislánnyal pedig igazán nem hiányzott volna aznapra, kellett a beszédenergia a vizsgára.
Node, annyira bennem maradt ez a mondat, hogy egész hazaúton ezen kattogtam. Mi az, hogy szingli? Egyáltalán ki a szingli? Van valami korhatára, vagy szingli az a hatéves kislány is, akinek az óvodai csoportjában mindenkinek van “férje” (Hozzáteszem, nekem volt, egyszerre 3 is, de ez most nem erre a lapra tartozik. Fiatalság, bohóság.) csak neki nincs? Vagy szingli a hetven éves özvegy, ha egyedül él élete végéig? Egyszerűen nem értem. Felbuzdulva értetlenségemen, hazaérve utánanéztem a neten, hogy mit is mond a “szakirodalom” erről a témáról. Nos, nem mondom, hogy sokkal okosabb lettem volna, ugyanis annyi vélemény kelt már szárnyra, amennyit nem szégyell az emberiség publikálni, s mindezen vélemények még csak véletlenül sem mutatnak száz százalékos egyezést. De még nyolcvanat sem.
Nézzünk egyet: (Magyar Virtuális Enciklopédia szócikke)
“szingli – egyedülálló nő vagy férfi, aki tudatosan úgy alakítja az életét, hogy huzamosan nem fér bele se társ, se család. Jellemzően városi, képzett, jó anyagi helyzetben lévő, fogyasztásorientált, húszas-harmincas-negyvenes éveikben járó emberek, akik csak alkalmi kapcsolatokat tartanak fenn.(…) De ennek az életformának a jegyeit viselhetik olyanok is, akik éppen ellenkezőleg: anyagi, lakhatási, ismerkedési lehetőségek hiányában nem tudnak tartós párkapcsolatot kialakítani, illetve családot alapítani. Esetükben tehát nem tudatos választásról, hanem a kö­rülmények kényszerítő erejéről van szó.”
Tehát akkor, az előbbi elméletemből mindkét véglet kivonható, de ezek szerint a négy középiskola virága sem tartozhat ebbe a kategóriába. Ők csak túl sok Sex and the city-t nézhettek, semmi több. Kérdés, hogy kellene-e ilyesmit nézniük. Tulajdonképpen mindegy, a televízió káros vagy hasznos hatásairól most nem kívánok írni. Ez a cikk a szingliség egyik olvasatával foglalkozott, melyről kijelenthetem, hogy elég nagy blődség, véleményem szerint. Életforma? Nem. Csak menedék. Könnyebb villogni azzal, hogy valaki “szingli”, s erre büszke is, mint vállalni azt, hogy valahol a lelke mélyén igazán magányos, de ki nem mondaná, mert csorba esne a büszkeségén..

(folytatása következik, ha minden igaz, hamarosan)