Mindenki Idióta

Üdv megint! Ismét szaporítom a szót, mert épp megint rám jött. :)

Mai témám nem a filozófiáról szól, nem fogok semmiféle ezoterikus tanításokat elemezni, amely azt mondja ki, hogy a tudás születésünk óta bennünk van, nekünk csak elő kell keresni, és a többi. Inkább maradok a szokásos témakörnél: Alapvető emberi hozzáállás. Ugyanis, ha megkérdeznék néhány embert a címbeli kérdésre adott válaszról, eltérő véleménnyel lennének, az egyik szerint nem, a másik szerint igen, a harmadik szerint talán, a negyedik passzolja, az ötödik pedig közölné, hogy ha érdekel a válasz, lépjek be az egyházukba, ahol az Ő nagymesterük Buddha nyolcadik reinkarnációjának az unokaöccsének a szobatársa volt előző életében, ami már majdnem Buddhává teszi, és ő aztán mindenre tudja a választ. Ám ha elemezzük az általános emberi viselkedést a kérdés megválaszolására, arra jutunk, hogy az egyik szempontból mindenki úgy viselkedik, mintha a tudás bennünk lenne, a másikból pedig úgy, mintha nem.

"Nem születünk a tudással"

Az általánosabb előfordulás, és amit könnyebb felismerni a társadalomban, az a címben lévő kérdés tagadása. Elvégre ezért vannak iskolák, ahol megtanítják azt, amit tudni kell, nem pedig felébresztik a tudást. Ezért feltételezzük a gyerekről, hogy nem tud semmit, amit még nem tapasztalhatott, nem tanulhatott meg, és csak akkor tudhat valamit, ha elmondjuk neki. Ez elég egyszerű, érthető, logikus és természetes, a társadalmunk egyszerűen arra épül, hogy nem tudunk, ezért tanulnunk kell. S ahogy a mondás tartja: jó pap is holtig tanul. Én ezt ki szoktam egészíteni azzal, hogy a legjobb pap még az után is. :)

"A tudással születünk"

A tágabb témám viszont az állítás igaznak vélése lesz. Ez ugyanis nem természetes számunkra, nem ebben hiszünk általánosan (ismétlem, mindenféle ezotériát félretéve), nem erre épül a társadalom, az oktatási rendszer, és az alapvető gondolkodásmód. Mégis vannak helyzetek, amikor ezt az elvet követjük, annak ellenére, hogy a másikat kellene. Példának most leginkább a "ciki témákat" tudnám felhozni, vagyis mindent, ami tabu, vagy tabunak számít. Többnyire a ciki betegségekről lehet szó, de nem csak a betegségekről.
Végül is... kinek van kedve beszélni, vagy épp hallani a másik ember problémáiról: az aranyeréről, a prosztata problémákról vagy épp merevedési zavarokról, esetleg arról, hogy "épp ma jött meg, és annyira görcsöl tőle az alhasam, hogy mindjárt megőrülök!", pedig ez utóbbinak kellene a legkevésbé cikinek lennie. Elvégre ez szükséges a szüléshez, a "fajfenntartáshoz", ha ez nincs, akkor nincs gyerek, ráadásul havonta el kell szenvedni a dolgot, és nem a legkellemesebb érzés. Mégis "ciki", olyasmi, amiről nem beszélünk, sőt, egyeseknél még beszólogatás tárgya is lehet. Hallottam én már nőtől a "mi van, megjött?" beszólást, amikor épp finoman és nőiesen elküldtem a fenébe. Ezt követően már nem voltam annyira finom és nőies, és egészen meglepett, hogy a srácok álltak ki mellettem, mert egyetértettek azzal, hogy "ilyet ne".
Node visszakanyarodva a fő témánkhoz, ha egy gyerek megkérdezi, hogy "mi az az aranyér?", többnyire röhögnek egy sort a felnőttek, általában kínosan, majd szépen közlik, hogy "ha nagy leszel, megtudod". Aztán mire a gyerek nagy lesz, már mindenki úgy beszél róla, mintha a "már nagy gyerek" pontosan tudná, mit is jelent ez a szó, milyen betegséget takar, és a többi.

Szerencsére mostanság a legtöbb gyógyszerreklám sacc/kb. előadja, hogy mi az, amire jó a gyógyszerük, a prosztata-megnagyobbodás okozta vizelési problémát még ábrával is bemutatják, szépen, érthetően, miután elmondták a tüneteket. Ám az aranyérről még mindig szó sem esik azon kívül, hogy nagyon fájdalmas azzal leülni.

A kellemetlenebb része ennek a hozzáállásnak tehát az, hogy a gyereknek nem mondja el senki a ciki betegségeket, ciki dolgokat, elvégre ráér még megtudni, majd ha nagy lesz. Aztán jön az átmeneti kor, ahol egyrészt "még ráér megtudni", másrészt "á, már elég nagy, biztos tudja már, mi az", majd az egész átmegy szépen lassan az utóbbiba, és oda jutunk, hogy a ciki dolgokat senki nem mondja már el az embernek, mert már biztos tudja, mi az. Aztán megtanuljuk, hogy erről és arról ciki beszélni, ezért még csak rá sem merünk kérdezni, leginkább azért, mert általában az emberek hárítanak, máshoz küldenek, vagy egyszerűen csak közlik, hogy ne beszéljenek már erről, mert milyen ciki már, és az nekünk is ciki. Ebben pedig sokszor leginkább az a ciki, hogy a másik sem tudja, csak épp még cikibb lenne bevallani, hogy ő sem olyan okos ám. A tudás mindig jó, tisztelendő, fontos, szeretünk vele kérkedni, ám a nem tudás ugyanolyan ciki, mint az aranyér. Ciki bevallani, ha nem tudunk valamit, mert azzal butábbnak tűnünk.

Az ilyen ciki dolgokkal előfordulhat, hogy évekig hallunk róla, látjuk a reklámot a tévében, olvasunk valamit róla a neten, vagy hallgatjuk, ahogy a társaink poénkodnak vele, és közben fogalmunk sincs, hogy pontosan mit jelent az a szó, kifejezés, betegség, vagy egyéb ciki téma. Együtt röhögünk a többiekkel, úgy teszünk, mintha tudnánk, miről is van szó, mert a társadalom egyszerűen elvárja, hogy mi ezt tudjuk, anélkül, hogy bárkinek el kelljen mondania a dolgot nekünk. A ciki dolgok ismerete egy olyan tudás, ami ugyanannyira velünk született, mint minden más, ugyanúgy filozofálhatunk róla, mint bármi másról, ám a tanító, oktató társadalom mégis már-már velünk született tudásnak tekinti, amiről nekünk tudnunk kell magunktól is, hogy micsoda. Igaz, általában ennek a háttere pont az, hogy mindenki mástól várja el a felvilágosítást, az elmondást, hisz az ilyesminek az elmondása mindig "másvalaki problémája", s Douglas Adams Galaxis Útikalauza óta tudjuk, hogy az ilyesmi a legjobb arra, hogy valamit "láthatatlanná" tegyünk, mert ami másvalaki problémája, azzal nekem nem kell foglalkoznom.

S mindenki úgy tesz, mintha mindenki minden ciki dolgot tudna, mintha a tudás, a tabu témák tökéletes ismerete vele született volna, miközben az egész társadalom tanít, oktat, s feltételezi rólunk, hogy amit nem tapasztaltunk és nem tanultuk meg, azt nem tudhatjuk sehonnan. Jó lenne már eldönteni, hogy melyik verziót választjuk, és nem keverni a kettőt, mert ebből van a probléma.